Állatvilág

Halak

A Dráva folyó halfaunájának felmérése a DDNP megalakulása óta a több-kevesebb rendszerességgel folyik. A folyó halfaunájára döntõ hatással voltak a különbözõ mederszabályozási és erõmû építési munkálatok. A Vaskapu Erõmû megakadályozza a tengeri halak (elsõsorban a tokfélék) felvándorlását, míg a horvát, szlovén és osztrák szakaszon lévõ 21 vízierõmû zsiliprendszere a felsõ szakasz jellemzõ fajainak lejutását és megritkulását vagy faunánkból való eltûnését okozta (pl. viza, sõregtok, vagy hering, vaskos csabak, állas küsz, leánykoncér). A visszamaradt holtágak, a fõmeder sodrott, habos oldala, a kõszórásos partok, kõgátak, a kavicsos, a homokos vagy az iszapos mederfenék és a szélvizek mind önálló élõhelyek. A változatos élõhelyek következtében a folyó halfajokban gazdag, eddig 59-et sikerült kimutatni.

Kétéltûek

A nemzeti parkra jellemzõ ártéri és más vizes élõhelyek gazdag és nagy egyedszámú kétéltû faunát tartanak el. Valamennyi fajuk védett. Közülük a békák vagy a farkatlan kétéltûek közismertek, míg a farkos kétéltûekkel kapcsolatban már lényegesen gyérebbek az átlagember ismeretei. A Dráva ártéri területein, de hosszabb ideig víz alatt maradó mélyedésekben, erdei utakon az erdészeti nehézgépek által kimélyített kerékcsapásokban összegyûlt csapadékvízben is találunk gõtéket és békákat is.

A vöröshasú unkával szinte minden víznél találkozunk, az erdei utak kerékvágásaiban összegyûlt vízben is többnyire ezeket látjuk. A kecskebéka és a tavi béka a nagyobb állandó vizû holt és lassú folyású mellékágak benövényesedett részén és a talajvízzel elborított anyagkivételi helyeken egyaránt elõfordul. A kecskebéka a gyakoribb, a tavi béka sem ritka. Helyenként a kis tavi béka is megtalálható. A legritkábban elõforduló faj az ásóbéka. A varangyok és az ásóbéka alkonyatkor és éjjel aktív. Különösen értékesek azok a holtág maradványok, ahova a békák petézni járnak. A zöld varangy a barna varangynál gyakoribb, bár többnyire csak a vizet néha tömegesen elhagyó apró kis varanggyal találkozunk. A barna békáink közül az ártéri erdõk gyakori lakója az erdei béka. A mocsári béka a legkisebb barna békánk, élõhelye nedves rét, csatornák gátoldala. A kétéltûek élõhelyeinek védelmével az ide tartozó fajok állománya fenntartható.

Hüllõk

Gyíkok: A gerincesek ezen osztályát a nemzeti park területén 3 gyík-, 4 sikló- és egy teknõsfaj képviseli. Valamennyi védett. A Dráva több szakaszán néha találkozunk a fürge gyíknak a vörös hátú változatával. A homokos, cserjés területeken nem ritka a zöld gyík, valamint törékeny gyík is elég gyakori faj.

Kígyók: A vízisikló a legközismertebb és leggyakoribb siklófajunk. A területen elõfordul a kétcsíkos változata, amelynek a hátoldalán párhuzamosan 2 szürkésfehér sáv húzódik. A vízisikló a közhiedelemmel ellentétben nem csak vizek mentén él, nála sokkal jobban kötõdik a vizes élõhelyekhez a kockás sikló. Az ártéri erdõben az irtásfoltokon, a reggeli órákban felfedezhetünk egy-egy tuskón összetekeredve napozó erdei siklót. A rézsikló a legkisebb, karcsú siklófajunk, hossza ritkán haladja meg a háromnegyed métert.

Teknõsök:. Az egyetlen hazai teknõsfajunk, a mocsári a Dráva legtöbb holtágában és csendesen áramló vizû mellékágában megtalálható. Néha egy-egy zsombékon, uszadékfán akár egy tucatot is láthatunk, amint sütkéreznek a napon.

Madarak

Az év minden szakában látható tõkés és barátrécéken kívül a vízen észlelhetõ kacsák fajösszetétele évszakonként változó. A fõág sodorvonalában télen könnyen felfedezhetjük az igen csinos, aprótestû, fekete-fehér mintázatú kercerécéket. Az „élõ" Dráván szinte mindig lehet látni kárókatonákat. Néha egy-egy kóborló kis kárókatona is közéjük keveredik. A téli vendég az örvös bukó, nála kevésbé ritkán látható a feltûnõ világos, fehér testû nagy bukó hímek csoportja a kevésbé feltûnõ tojók kíséretében. A mellék-, valamint a fõágon vegyülve találjuk az ugyancsak téli vendég és a récék közül testméretével nem, de fehérségével feltûnõ kis bukót. Egyes helyeken lehet látni a réti sast emészteni a beszállófáján, ahol akár órákig is ücsörög.

A holtágaknál a barna rétihéja látható. Az egerészölyv is szép számmal elõfordul. A karvaly is gyakori. A vizek felszínén a récéktõl némileg elkülönülve kis és búbos vöcsök tartózkodik. A vízszegélyen nagykócsagok a szürke gémekkel együtt lesnek a sekély vízben úszkáló zsákmányukra. A vörös gém is költ itt. A nyugodt, rejtett helyeken él a fekete gólya, a közeli falvak fehér gólyái is ellátogattak a holtágak mocsaras részeire. A nádasokban idõnként réti fülesbagoly költését is megfigyelték. A vörös kánya egyetlen ismert hazai költõhelye található a Dráva környéki erdõkben. A fokozottan védett cigányréce ugyancsak több helyen költ. A korábban itt csak ritkán észlelt faj, a holló az utóbbi években több helyen megtelepedett. A hazai gémek valamennyi faja megtalálható. A pocgém, a szürke- és a vörös gém a nagy- és a kiskócsag, a bakcsó gyakrabban, míg a bölömbika ritkán, addig a selyemgém csak elvétve látható. Kora reggeli és alkonyati órákban, de esetenként napközben is hallatszik a bölömbika hangja, amely mély ökörbõgésre, ködkürtre, vagy a nagy dob mély puffogására hasonlít. Ugyancsak nem ritka a jégmadár.

A holtágak, vízlevezetõ árkok nádasaiból olykor malacvisításra emlékeztetõ hangot hallunk, ez nem más mint a guvat. A nádas közötti füzesbõl szinte egész nap szól a berki tücsökmadár. A barkóscinegék csapatosan járnak. Ahhoz, hogy együtt maradjanak - mivel a nádasban egymást nem látják - állandóan pityegnek, így a csoportot a hang tartja össze, vagy éppen jelzi a szárnyra kelés szándékát. A part menti füzek, nyárak lombozatában gyakran szorgoskodik a kék cinege, a széncinege, ritkábban a barátcinege. A cinegék odúlakók, de odút nem tudnak készíteni. Így a harkályok véste odvas fákba költöznek be. Az öreg nyárak, tölgyek vastagabb ágaiban, törzsében a területen nem ritka nagy fakopáncs, balkáni fakopáncs és közép fakopáncs vés lyukakat. Ezek a madarak a cinegék legfontosabb lakáskészítõi. De hallhatjuk a ritka feketeharkályt és a szürke küllõt is.

A hínáros vizekben a tündérrózsa és a vízitök levelein itt-ott felbukkan egy-egy vízityúk. A nádas, gyékényes szegélyekben vendégként megszállnak tõkésrécék, a vízen a böjti récék, de egy-egy csapat barátréce is szívesen megpihen, esetleg egy-egy példányuk költ is a holtágakon. A víz fölé hajló ágakon üldögél a jégmadár, amely halakra les. A kis vízicsibe a zsombékos részeken él.

Fokozottan védett madárfajok:

Réti sas. A területen több pár rétisas költ. Védelmük elsõsorban élõhely-védelmet foglal magába. Az erdõmûvelési tervben figyelembe kell venni a költés zavartalanságát. Az erdészeti munkálatok (vadászat) a költést zavarhatják. Fõ táplálkozási területük a holtágak és halastavak. Kemény télen etetésük indokolt. Esetenként a költési idõn kívül a fészekalap megerõsítése szükséges.

Cigányréce. A védett és nem védett holtágakon is költ. A költõhelyek zavartalanságának biztosítására a nádfoltok fenntartása fontos feladat.

Fekete gólya. Igazi zavartalan, öreg erdõkben költ. A területen a zátonyokat, mellékágakat rendszeresen látogatja.

Gyöngybagoly. A nemzeti park mentén lévõ településeken több helyen rendszeresen szaporodik.

Gyurgyalag. Terjedelmes löszfalakban, homokbányákban, de kisebb partoldalakban is költenek szétszórtan a nemzeti park területén, azonban nagy fészkelõtelepei a területen nem alakultak ki. Anyagkivételi helyek, kisebb, többnyire illegális homokgödrök falában több helyen ugyancsak költ néhány pár. A partfalak költési idõszakban való háborgatásának megakadályozásával az állományuk megvédhetõ.

Szalakóta. Néhány ártéri legelõn rendszeresen észleltük a táplálkozó példányait. Feltehetõen valamelyik kórnyékbeli idõs nyárfán fészkel.

Üstökös gém. A Duna ártéri területein több helyen fészkel, de a Dráva menti költésérõl is vannak adataink.

Vörös kánya. A Dráva baranyai részén egyedül és párban is évrõl évre észlelhetõ. A Dráva-medence a madár táplálkozási területe.

Barna kánya. A költõhelyeit szórványosan több, nagyobb keményfás ártéri erdõben regisztrálták, a fészkelõ párok száma meghaladja a 10-et.

A kiskócsag és a bakcsó közös fészkelõtelepe a cún-szaporcai holtágon a horgászok zavarása és az élõhely leromlása miatt a 80-as évek elején megszûnt, a zavarás megszüntetésével a fészkelõ madarak visszatelepülésére van remény.

Emlõsök

A denevérek a vizes élõhelyeket elõszeretettel látogatják, mivel a nádasok, mocsarak felett számos szúnyog és más kétszárnyú és egyéb rovar gomolyog, amelyek bõséges táplálékot jelentenek ezeknek a repülõ emlõsöknek.

A területen elõforduló rágcsálók közül az egerek és pockok, bár túlnyomó többségük nem védett, ennek ellenére nagyon fontos szerepet játszanak a terület táplálékhálózatában, és jelentõs szelekciós nyomást gyakorolnak az élõhelyük növényzetére. A mókusok az ármentes tölgyesekben ugyancsak megtalálhatók, bár számuk alacsony. A mezei nyúl jelentõs számban megtalálható.

A kisragadozók - a nyest és a nyuszt sem az ártéri, sem a gáttal védett területeken nem ritka. A nagyobb, összefüggõ tölgyesekben szerencsés esetben vadmacskát is megfigyelhetünk. A hermelin, ha ritkán is, ugyancsak látható, míg a menyét gyakoribb. A mezei görényt ugyancsak lehet látni néha, amint a gátak mentén vadászik. A vidra a holtágakban többször láthatóvolt. Nyomait jóval több helyen megtaláljuk mint ahány helyen meg is láthatjuk az igen éber állatot. A vadmacska élõ és elhullott példányát is több helyen észleltük. Az aranysakál elõfordulása sem zárható ki, mivel az országhatár másik oldalán, továbbá a nemzeti parktól északra is látták. A róka sok helyen a csúcsragadozó szerepét tölti be. A változatos terep kedvezõ életfeltételeket biztosít ennek a fajnak, ezért általánosan elterjedt.

A növényevõk közül a szarvas és az õz, valamint a mindenevõk közül a vaddisznó, is értékes állományokat alkotnak a térség faunájában.